Couchsurfing

17.-ét ugye beharangozták, mint nagyon fontos dátumot, az orientációs napot. Viszont bár mennyire fontos, sikerült a régi koli lakókkal 18.-ig aláíratni a bentlakási szerződést, emiatt mi újak csak 19.-én költözhettünk be. A köztes estékre tehát mindenkinek magának kellett megoldania a szállást. Rövid keresgélés után feladtam a gondolatot, hogy szállodába menjek és elkezdtem inkább Couchsurfing-en nézelõdni.

Már rég ki akartam próbálni, de legutóbb, mikor Genfben voltam, akkor Zsófi bemorcizott, hogy nem akar vadidegenhez menni aludni, uh inkább kerestünk egy hotelt. Most viszont nem volt semmi gátló tényező sem :) El is kezdtem nézelődni host után.

A kritériumok:

• Lakjon Bradfordban, nincs kedvem ingázni
• Legyen egyetemista, mert ők rugalmasak és tuti el tud látni pár trükkel is

Így esett a választásom Bobbira, aki nevével ellentétben lány és amerikaitól is meglehetősen távol áll, merthogy kínai. Nála töltöttem azt a néhány napot, amíg nem tudtam beköltözni a Greenbe. Rögtön a megérkezés érdekesre sikerült, hiszen néhány teljesen használhatatlan fényképen, egy telefonszámon és egy email címen kívül semmit nem tudtam róla.

Január 16. kb. 17 óra, Bradford, UK, eső

Netem nem volt, szóval csak a telefonszám maradt. Hívom... Ki sem cseng... Újra hívom, most sem... Próbálkozom... Jól indul az első estém, ha nem tudom elérni, akkor max csövezek Csongornál. Aztán egyszer csak beugrik, hogy mintha Londonban láttam volna egy plakátot, amin a telefonszám előtt lévő nulla zárójelbe lett volna téve... Lehet, hogy az nem kell? Ki tudja? Kezdjünk el mókolni a telefonszámmal, talán jó lesz, jó lett. Sikerült beszélnünk, mondta, hogy vár az egyetemnél. Felszálltunk az ingyen buszra, merthogy van egy helyi járat, ami minden fontos dolgot érintve 10 percenként köröz a városközpontban. Ezzel mentünk az egyetem elé. Kis ácsorgás következett az esőben, amíg vártunk Bobbira, hogy odaérjen - a máris megyek a kínai lányoknál is ugyanazt jelenti, mint bárhol máshol a világban.

Mondta, hogy pakoljunk le és menjünk kajálni, mi tagadás, nem nagyon ellenkeztem, jet laggel már épp vacsiidő volt. Vacsi közben elkezdtünk aztán beszélgetni. Mesélte, hogy éppen most költözik ki a Greenből albérletbe, szóval amíg én be nem költözök, addig neki nem kell kiköltöznie, uh addig tulajdonképp én lehetek az albérlete első lakója, de még nincsenek kulcsai, mert csak ma este találkozik a landlordjával és remélhetőleg akkor kap majd és kapott is. Annak ellenére, hogy korán keltem az utazás miatt, cseppet sem kerültem korán ágyba. Segítettem még Bobbinak összerakni pár bútort meg áthoztunk pár cuccot a Greenből, beszélgettünk még mindenféléről és kb. éjfél fele feküdhettem le.

A szállásom ingyen az egyik legjobb alternatíva volt, de nem irigylem a kiscsajt az elkövetkezőkben. Kb. vagy nyolc hálószobája van, nagyjából mindet lakják is egyetemisták, mind fiúk, ráadásul még a takarítást sem vitték túlzásba, gyanítom nem is takarítottak, mióta ott laknak. Maga a ház amúgy tipikus angliai téglaház, nagyon jól néz ki kívülről, de belülről eléggé látszik rajta, hogy a landlord a profitra optimalizál. Így, hogy már Hollandiában, Portugáliában és itt is laktam ilyen házban, azt hiszem, hogy kijelenthetem, totál más koncepció alapján épültek, mint amit Magyarországon megszokhattunk. Alapterületre két-három kis szobánál nem nagyobbak, inkább felfele terjeszkednek, eszméletlenül szűk/meredek lépcsőkkel. Megvan a maguk hangulata, de ami engem illet, nem szívesen másznám meg naponta számtalanszor azt a három emeletet, ami a konyhát összeköti a szobával, fürdővel. Bár az építészet mellékes a couchsurfing szempontjából.

Mivel a nappalokat én az egyetemi orientációval töltöttem, Bobbi meg pakolászott össze, nem volt időnk hagyományos couchsurfinges városnézésre meg egyebekre, azért egy vacsora és egy közös buli belefért ebbe a pár napba. A vacsi mindenképp érdemel pár szót! Bobbi összerittyentett egy négy fogásos kínai menüt néhányunknak. Amiben két meglepő dolog volt, az egyik, hogy lehet kínait csinálni olyan elviselhetetlen bűz nélkül is, mint ami a Schönherz alsó emeletein uralkodik, a másik pedig, hogy szeretem a kínait, ami igazából nem áll olyan távol a magyar konyhától, mint ahogy azt gondolnánk. Azt viszont gyorsan meg kell erősítenek, amit AIT-s kínai társaimtól hallottam, hogy a magyar kínainak kajának semmi köze a kínai konyhához. Utólag bánom, hogy nem lőttem képeket a kajáról, írtam Bobbinak, hátha ő csinált. Volt valamilyen tojásos-paradicsomos cucc, baconös-krumplis kaja, paprikás darált húsos és volt valamilyen hal, ez utóbbi különösen isteni volt, azt meg kell még tőle tanulnom, amíg itt vagyok. Érdekes különbség a keleti és a nyugati étkezési kultúra között, hogy náluk nem illik kiszedni a tányérodra a kaját, mert azt úgy illik, hogy megoszd másokkal, amid van. A köretet szokták csak kiszedni a tányérukra, a többit mindent pedig az asztal közepére teszik és falatonként veszel húst, bármit a köretedhez. Halmozva a kulináris élvezeteket, gyorsan fel is ajánlottam egy üveg pálinkát vacsi után, buli előtt. Szégyent nem vallottam vele :P

Amúgy érdekes és jó dolog ez a CS, különben nem tudom mikor ettem volna annyira autentikus kínai kaját, hogy azt sem tudja Bobbi, hogy van-e angol neve...? Valamint jó pár megerősítést kaptam, hogy fényévekre vagyunk tapintatosságban és toleranciában a keleti civilizációktól, például milyen idegeskedés lenne már, hogy folyton várni kell a falattal a többiekre is, hogy ne gabalyodjanak már össze a kezeink, amikor minden egyes falatnál középre nyúlunk az ételért.